Születésnapi meglepetés

Ari korgó gyomorral, éhesen ébredt. Amikor megmozdította a fejét élesen belehasított a fájdalom, a szemét résnyire nyitotta csak ki, de rögtön be is csukta. A tavaszi nap sugarainak erejét felerősítette az ablaküveg, s hagyta, hogy a meleg lassan átmelegítse az egész fejét. Jól esett neki. Bezzeg tegnap szeles és esős idő volt. A szokott útvonalán ment, de mindenki mogorván tekintet rá, már ha egyáltalán észrevették. Az emberek rohantak, fázósan húzták össze magukon a kabátjukat vagy éppen az esernyőikkel viaskodtak. Egyedül a parknál lakó idős hölgy szánta meg és adott neki pár falatot. Bőrig ázott, s éppen hazafelé igyekezett a sikátorban, amikor hirtelen kivágódott az orra előtt a kocsma ajtaja, s ő pont belefejelt. Bele is szédült az élménybe, de sikerült gyorsan eloldalognia. Nem volt sikeres napja. Megtanulta már, hogy egyszer hopp, máskor kopp. A mai napsütés bizakodóvá tette. Csak ne fájt volna úgy a feje!

Nelli korán ébredt, rá nem jellemző módon rögtön kipattant az ágyából, s széthúzta a függönyöket. Boldog mosoly áradt szét az arcán, amikor megpillantotta az ablaka alatt a virágágyást, amibe tavaly hóvirágot ültetett. Ott sorakoztak már a fehér fejecskéik, amik a tavasz ígéretét hordozták. Az előző napi szeles idő kikészítette, a feje majd szét robbant egész délután. Gyorsan készített a telefonjával pár fotót, hogy megmutassa majd a nagymamájának is. Dudorászva készülődött a fürdőszobában, felvette a kikészített ruháit, s evett pár falatot, hogy ne üres gyomorral induljon el. Különleges nap volt a mai. A Nagymamája születésnapja, amit kettesben töltenek. Több program kombinációt dolgozott ki, aminek egy fix pontja volt csak: közös reggeli a nemrég megnyílt francia kávézóban. A tavaszi virágcsokrot és a tortát már megrendelte. Felvette a kabátját, a puha sálját, vállára kapta a táskáját és elindult a nagymamájáért.

Ari a mellékutcákban osont, hogy elkerülje a reggeli embertömeget, amit nehezen viselt el. Jobb volt már a kedve, mert talált egy félig elfogyasztott párizsis zsemlét, amit gyorsan meg is evett. Talán ma szerencsés napja lesz. Hamarosan a kocsma mögé ért, ahol átkutatta a szemetest és két virslivel egészítette ki a reggelijét. A parknál lassított, mert a feje még mindig hasogatott. Keresett egy félreeső tisztást és lefeküdt, hogy megpihenjen egy kicsit.

Nelli nevetve lépett ki a francia kávézóból. Isteni habos kakaót és hamisítatlan francia croissant fogyasztott reggelire. Nagymamája első választása egy frissen nyílt művészeti kiállítás megtekintése volt. Éppen a parkon haladtak át, amikor egy piszkos fehér folt keltette fel a figyelmüket az egyik fa alatt. Talán valaki eldobott egy kabátot? Ahogy közelebb értek, rájöttek, hogy egy közepes testű kutya fekszik ott elnyúlva. Mindketten nagy állatbarátok voltak. Gyanúsnak találták ezt a nagy nyugalmat, s a rossz érzésük beigazolódott, ahogy megérintették az állatot.

Ari kábultan ébredezett a szunyókálásból, s próbált feltápászkodni. Megnyugtató hangokat hallott, simogatást érzett a fején. Végre sikerült a szemét is kinyitnia, s megpillantotta az idős hölgyet, aki rendszeresen adott neki enni. Hirtelen valami végtelen nyugalom áradt szét a testében. Maga sem értette miért. Egy pillanat múlva már újra aludt. Az eső kopogása ébresztette fel. Óvatosan kinyitotta a szemét és körbekémlelt. Egy zöldre festett szobában találta magát, egy barna pokrócon heverve. Az asztalnál ketten beszélgettek és olykor felé pillantottak. Nagyon szomjas volt. Lassan felült, jól esően kinyújtóztatta a tagjait és a szaglását követve megtalálta a vizes tálat. Nagyokat kortyolt a hűs vízből, ami jólesően benedvesítette a kiszáradt torkát. Az asztal felöl ínycsiklandó illatok érkeztek, a gyomra hangosan korgott. Nagyon éhes volt. Az idős hölgy gyakran adott neki enni, talán most is így lesz. Illemtudóan leült, s állhatatosan nézett a tányér irányába. Egy jobbnál jobb falatokkal teli, ízes húsleves volt a jutalma. Pár perc alatt befalt mindent és tisztára nyalta a tányért is. Nevetést hallott, amit simogatás követett, majd újra elaludt.

Egyre hosszabbodtak a nappalok, s így több időt tölthettek kint a parkban illetve a közeli tó partján. Mindketten nagyon szerettek a friss levegőn lenni. Ari kitartóan kergette a szemtelen mókusokat, hozta vissza az eldobott botokat, s gyűjtötte be az érte járó simogatásokat, jutalomfalatokat. Nelli nagymamája is kivirult, mert születésnapján új négylábú barátra tett szert, aki gyakran megnevettette, s jelenlétével elűzte a magánytól való félelmét. És ez még csak a kezdet volt …


Az írásom megjelent a Minerva Capitoliuma  márciusi számában: Illúzió

Itt pedig hozzájuthatsz a többi számhoz is: http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/

Szeretlek, Nusi!

Szürkületben autózom hazafelé, amikor az egyik gyalogos felüljáró korlátján egy fehér foltot veszek észre. Egy kifeszített fehér lepedő, amin valami írás látható. Mire olvasási távolságra érek, a szél pont belekap az anyagba, így nem látom, mi van ráírva. Másnap már figyelek és sikerül is elolvasnom az üzenetet: "Szeretlek, Nusi!"

Vajon mit szólt ehhez Nusi? Egyáltalán felfigyelt az üzenetre? Ha észrevette, akkor tudja ki az üzenő fél? Hogy nézhet ki Nusi? Mennyi idős? Mit csinál? Szerelmes? Vajon abba a fiúba, aki így üzent neki vagy valaki másba?

Te mit szólnál, ha a Te neved lenne kiírva egy ilyen lepedőn?
Most mondhatod, hogy nem kell ekkora feneket keríteni a dolognak. (Azért kíváncsi lennék hányan emelték fel a tekintetüket és vették észre az üzenetet.) Úgy gondolom, mindannyian vágyunk a szeretetre, szerelemre. Vannak olyan szerencsések, akik ezt akár naponta hallják a párjuktól/kedvesüktől/udvarlójuktól vagy akár a gyereküktől. Vannak, akik a jelekből, tettekből igyekeznek erre a következtetésre jutni. "Szeret, hiszen jóízűen megeszi a főztömet." "Szeret, hiszen segít elintézni dolgokat, ha megkérem rá." "Szeret, hiszen betartja a nekem tett ígéreteit." "Szeret, hiszen gyakran megölel." "Szeret, hiszen olykor meglep egy szál virággal." Bőven lehet még folytatni a sort. Egy dolgot nem tesz meg, nem mondja ki: "Szeretlek!"

Te kimondod vagy a másikra vársz? Én azt javaslom, hogy mondd ki / írd le. Szerintem az ÖNSZERETET nagyon fontos.  Gyakorold! Kezdj is hozzá MOST!

Írd fel egy jegyzetlapra vagy képeslapra: "SZERETLEK, ide jön a TE keresztneved!"
Tedd a zsebedbe, a táskádba, a fürdőszobatükör mellé vagy ahová tetszik.
Ha ez megvan, akkor készíts egy másikat is: "SZERETLEK, ide jön a párod/barátod/gyereked/szülőd stb. neve!" 
Ezt add oda neki vagy csempészd a cuccai közé, ahol biztosan megtalálja. Ha éppen távol él tőled, akkor küld el e-mailen :-)

Adsz egy esélyt magadnak/magatoknak? Kipróbálod? Hidd el, nem csak neki, hanem magadnak is örömet szerzel vele! Ha van kedved, oszd meg a tapasztalataidat megjegyzésként.

Íme, a saját képeslapom (kép forrása: Pixabay):

A hajléktalan és az Erzsébet-utalvány esete

Vége volt a munkaidőnek és siettem haza, amikor a zebránál megállított a piros jelzés. Ezt kihasználva egy hajléktalan szólított meg némi apró pénz reményében. A helyzet nem volt szokatlan, hiszen nap, mint nap találkozom a sorstársaival. Aznap úgy döntöttem, hogy hozzájárulok a napi keresetéhez. Épp a pénztárcám után kutakodtam, amikor a következő kérdést tette fel nekem: "Van Erzsébet-utalványa?" Ekkor már a kezemben volt a 200 Ft-os érme és odaadtam. Utána gondolkoztam csak el azon, milyen élelmesek is az utcán élők, hiszen az utalvány legkisebb összege a 300 Ft-os címlet, de inkább az 500 Ft-os az elterjedtebb. Biztosan vannak olyanok, akik könnyebben megválnak az étkezési utalványtól, mintha készpénzben kellene kifizetniük a rajta lévő összeget. Az ötlet mindenesetre nagyon életre való.
Szóval közlekedj nyitott szemmel és füllel, mert talán holnap már el is csípsz egy mondatot vagy látsz valamit, aminek következtében kikristályosodik a megoldás egy téged napok (vagy hetek) óta foglalkoztató problémára. Engem az elhangzott egyszerű kérdés írásra inspirált :-)

Az antik állótükör titka

A szél továbbra is kitartóan fújt, de délutánra végre elvonultak a viharfelhők és a nap sugarai bevilágítottak az ódon kastély toronyablakán. Az antik állótükör szétszórta a fényét a használaton kívüli szobában, feltárva a legeldugottabb szegleteket is. Az egyikben két játékbaba bújt össze, a másikban egy félfülű csacsi árválkodott, a tölgyfa íróasztal előtti szőnyegen pedig pár kártyalap hevert szerteszét. Az ajtó csikorogva nyílt ki és Kelda óvatosan dugta be a fejét a résen, majd a kíváncsiságtól hajtva belépett. Effi szorosan a nyomában volt, bár gyakran tekingetett a háta mögé, mert tilosban jártak. A bácsikájuk világosan közölte velük, hogy csak a földszinti helyiségeket használhatják, máshol nem játszhatnak. Ő viszont elutazott, a házvezetőnő pedig az épület másik végében a vacsorát készítette, így kiváló lehetőség nyílt a felfedező útra.

Már majdnem becsukódott az ajtó, amikor váratlanul hozzáért valami Kelda bokájához. Egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni, majd felsóhajtott, mert az elsuhanó árnyékban felismerte Torkost, a cirmos kölyökmacskát. Finom falatok reményében osont utánuk (pedig ebédnél már titokban kapott pár sült virsli darabot).

Sok kalandregényben olvastak eldugott toronyszobákról, csigalépcsőkről, rekeszekről és persze az elhunyt ősök bolyongó szellemeiről. Csalódottan néztek körbe a szinte teljesen üres szobában, mert abban reménykedtek, hogy valami titkos kincsre lelnek vagy felfedeznek egy rejtett átjárót. Torkos a félfülű csacsit megragadva felugrott az íróasztalra és elkezdett vele játszani. Kicsit kajla volt még a mozgása, s a játék hevében egyensúlyát vesztve, tehetlenül zuhant az íróasztal mögötti rozoga kinézetű támlás székre. Keldáék a zuhanás okozta zajra lettek figyelmesek. A szék darabjaira hullott szét, maga alá temetve a macskát. Ijedten szaladtak oda, hogy kiszabadítsák. Ekkor pillantották meg a kb. 3 cm átmérőjű érmét a szőnyegen.

Effi felkapta és a blúzához dörzsölve kifényesítette, majd a nap felé tartotta, hogy mindketten jól lássák. Az érme ezüst színű volt, széle recézetlen, az egyik oldalába egy nagy L betűt, a másik oldalába pedig egy tölgyfa makkot véstek. Elkapta őket a kincskeresés izgalma és áttúrták a szék darabjait. Az ülőpárnában még hat érmét találtak az alapos kutatásnak köszönhetően. Ezután az íróasztalt vetették vizsgálat alá, de nem találtak semmit. Közben Torkos élvezettel továbbcincálta a félfülű szamarat. Egy újabb érme koppanására lettek figyelmesek, amikor leszakadt a másik füle is. Az érme az antik állótükör lábához gurult. Ekkor tűnt fel nekik, hogy maga a tükör legalább 20 cm vastag és a felső keretében 8 darab díszes virágfaragás volt, amelyeknek belső átmérője megegyezett az érmékével.

Megszólalt a vacsorát jelző gong, így fel kellett függeszteniük a kutatást. Kapkodva, szinte rágás nélkül kanalazták be a kelkáposzta főzeléket, amit hétköznapi körülmények között csak piszkáltak volna. Gondolataik a talált érmék körül forogtak, s alig várták, hogy visszamehessenek a toronyszobába és lefekvésig fényt derítsenek a titokra.

Szerencsére telihold volt, ami jól megvilágította a helységet, így nem kellett elemlámpát használniuk, ami lebuktathatta volna őket. A további keresés nem vezetett eredményre, így felsorakoztatták az érméket a szőnyegen: A, D, E, G, I, L, N, R.

Effi belepróbálta az A betűs érmét az első virágba, majd a többit is behelyezte. Tökéletesen illeszkedtek, de az ég világon semmi sem történt. Szerettek szókirakósat játszani, így nem adták fel a próbálkozást: ALIG REND, LIGA REND, DAL INGER, DELI RANG. Semmi. Hiába törték a fejüket, s későre is járt, így visszatértek a szobájukba.

Másnap délelőtt Kendra vette fel a telefont a hallban. A nagybátyja hívta, hogy megváltozott a programja és hamarosan hazaérkezik. Ébredése óta az érméken törte a fejét, amikor hirtelen beugrott a megoldás. Effi éppen a szobájából lépett ki, amikor kézen ragadta és rohant vele tovább a toronyszobába. Olyan izgatott volt, hogy nem tudott egy épkézláb mondatot sem kinyögni. Csak fogta az érméket és az alábbi sorrendben illesztette be a keretbe: REGINALD. Így hívták a nagybátyját. Lélegzet visszafolytva várakoztak. Pár másodperc elteltével egy halk kattanás kíséretében a tükör elvált a hátsó kerettől.

A tükör hátsó falába egy mondatot véstek:

„Aki barátot talál, kincset talál.”

Alatta egy régi, megsárgult térkép volt, ami a kastélyt és a környező falvakat ábrázolta. 12 zászlót számoltak meg rajta, s 12 kis névvel ellátott rekeszt találtak a régi tükör hátsó keretében. Effi kíváncsian nyúlt az Elek feliratúba, amiben egy kb. 12 éves barnahajú, szemüveges fiú fényképét és egy 5 cm magas fából faragott baglyot talált. Kendra a Di feliratúban egy 10 év körüli szőke, copfos kislány képét találta valamint egy kék selyemszalag darabot. Izgatottan derítették fel egymás után a farekeszek tartalmát. Találtak hímzett zsebkendőt, vadliba tollat, rézgyűrűt, apró patkót, nyílhegyet, gombokat és még sok apróságot. A 8-as rekeszben a miniatűr gyalu mellett a 14 éves Jonatán temetési értesítőjére leltek. Annyira lekötötte őket a kutatás, hogy az ebédre hívó gongot sem hallották meg, csak az ajtó csukódására kapták fel fejüket. Reginald bácsikájuk állt mögöttük. Hirtelen elöntötte őket a bűntudat, mert megszegték az ígéretüket. Aztán észrevették a könnyeket szeretett nagybátyjuk szemében, s a kitárt karjaiba szaladtak egy ölelésért.

A többi rekeszt már együtt nézték végig, s örömmel hallgatták a tárgyakhoz kötődő régi történeteit. 12 gyerekkori lelki jó barát és egy-egy csak rájuk jellemző apró ajándék, ami a hozzájuk kötődő emlékek felelevenítésére ösztönözte nagybátyjukat. Ebéd után közösen láttak neki a barátok felkutatásának. Másnap Kendra és Effi egy-egy színes lapokkal teli vastag füzetet kaptak ajándékba az alábbi felirattal:

„Kincsként kell őrizni a szívünkben az emlékeket.”

Az írásom megjelent a Minerva Capitoliuma  decemberi számában: Minerva Decemberi száma (lélek)
 

Itt pedig hozzájuthatsz a többi számhoz is: http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/

Megfejtettem a Prérifarkas és Gyalogkakukk viszályának kiinduló okát

A Prérifarkas egy népes család legkisebb kölykeként látta meg a napvilágot. Bátyjai sikeres vadászok voltak és így nagy népszerűségnek örvendtek a falka körében. A szülők gyakran büszkélkedtek velük, a lányok pedig körülrajongták őket. Koraszülött volt, így sokat gyengélkedett, de azért folyton a nyomukban járt és próbálta ellesni az apróbb trükköket, hogy ő is a figyelem középpontjába kerülhessen. Sok csapdát állított fel, de rendszeresen üresen találta őket. A csali mindig eltűnt belőle. A falka jókat röhögött a magyarázkodásán, s baleknek tartották. Ez nagyon rosszul esett neki. A szülők is elvárták, hogy a saját lábára álljon. Egy nap úgy döntött, hogy lesben áll az egyik csapdánál és elkapja a ludast. Azonban a dolog rosszul sült el, mert valaki kupán csapta és reggel a konkurens falka tagjai találtak rá a saját csapdájában. Le is fotózták őt és a képeket megosztották mindenkivel. Szégyent hozott a családjára. Nagyon dühös lett, de legközelebb ő is felhasználta a technika vívmányát, s telepített egy fényképezőgépet egy csapda közelébe. Természetesen reggelre a csali eltűnt, és a fotóról egy gyalogkakukk pimasz arca vigyorgott rá.

Megfogadta, hogy addig nem nyugszik, amíg elégtételt nem vesz a rajta esett sérelmekért, s így visszaszerzi a családja és a falka megbecsülését. Így történt, hogy a Prérifarkas magányosan járőrözött a sivatagban és olyan párviadalokba bonyolódott a Gyalogkakukkal, amikben rendszeresen alulmaradt. A Gyalogkakukk számtalanszor próbált békejobbot nyújtani neki, de a düh, a kiközösítettség érzése és az önutálat olyan mélyen mardosta, hogy ezeket a jeleket már észre sem vette.

A karbantartó

VÉ a kedvenc helyén ábrándozott éppen, amikor befutott a vészjelzés a GO szektorból. Az éles hang váratlanul érte, egy pillanatra lebénult, mert hirtelen azt sem tudta, hol van. Aztán rájött, hogy ez a valóság és ő megint szolgálatban van. Felugrott, felkapta a legszükségesebb eszközöket tartalmazó karbantartási táskáját és bevetette magát a csőrendszerbe, ami az érintett szektorba vitte.

Megint az a fránya GO szektor, pedig azt hitte teljesen rendbe tette már azt a részt, s most megint gond van. A tegnapi ellenőrzéskor még minden jól működött ezért is engedélyezett magának egy kis időt a lazításra.

A helyszínre érkezve elkezdte a szokásos vizsgálatokat, hogy megállapítsa a baj forrását. Nem kellett sokat kutakodnia, mert sejtette merre találja. A változatosság kedvéért a szektor baloldalán akadozott a működés és a rendelkezésre álló eszközeivel nem is tudta orvosolni a helyzetet. Vissza kellett térnie a központba, hogy külső segítséget kérjen. Dühítette, hogy ebben a helyzetben másokra van utalva. A másnapi bevetésig alternatív megoldásokon törte a fejét.

’Mi lenne, ha súgna a Főnöknek? Ő el tudná intézni a dolgot.’ Elbizonytalanodott, hiszen már máskor is elmondta az ötleteit neki, de vagy nem hallotta meg, vagy nem fogadta meg a tanácsait. Ritkán kapott pozitív megerősítést, de ennek ellenére nem adta fel. VÉ úgy döntött megint tesz egy próbát, s másnap reggel tájékoztatta a Főnököt a helyzetről, megosztotta vele a javaslatát is.

A Főnöknek is tele volt már a hócipője a GO szektorral, így örült a reménysugárnak, ami véget vethet a szenvedésének. Kiadta az utasításokat és a nap folyamán elkezdett javulni a helyzet a szektor baloldalán. Az érkező pozitív hírek jó kedvre derítették és növelték a bizalmát VÉ javaslatai iránt. VÉ is boldog volt, bár nem szállt el magától, s szorosan együttműködött a külső támogatást nyújtó vállalkozóval. Tudta, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell helyeznie megelőzésre.

A történet egy Homo sapiens szervezetében játszódott, ahol VÉ (Valós Én vagyis az intuitív belső hang) igyekezett a Gerinc Oszlop szektorában fellépő működési zavart (becsípődést) megszűntetni külső erőforrás (masszőr) és a Főnök (a Homo Sapiens egoja) bevonásával.