Megfejtettem a Prérifarkas és Gyalogkakukk viszályának kiinduló okát

A Prérifarkas egy népes család legkisebb kölykeként látta meg a napvilágot. Bátyjai sikeres vadászok voltak és így nagy népszerűségnek örvendtek a falka körében. A szülők gyakran büszkélkedtek velük, a lányok pedig körülrajongták őket. Koraszülött volt, így sokat gyengélkedett, de azért folyton a nyomukban járt és próbálta ellesni az apróbb trükköket, hogy ő is a figyelem középpontjába kerülhessen. Sok csapdát állított fel, de rendszeresen üresen találta őket. A csali mindig eltűnt belőle. A falka jókat röhögött a magyarázkodásán, s baleknek tartották. Ez nagyon rosszul esett neki. A szülők is elvárták, hogy a saját lábára álljon. Egy nap úgy döntött, hogy lesben áll az egyik csapdánál és elkapja a ludast. Azonban a dolog rosszul sült el, mert valaki kupán csapta és reggel a konkurens falka tagjai találtak rá a saját csapdájában. Le is fotózták őt és a képeket megosztották mindenkivel. Szégyent hozott a családjára. Nagyon dühös lett, de legközelebb ő is felhasználta a technika vívmányát, s telepített egy fényképezőgépet egy csapda közelébe. Természetesen reggelre a csali eltűnt, és a fotóról egy gyalogkakukk pimasz arca vigyorgott rá.

Megfogadta, hogy addig nem nyugszik, amíg elégtételt nem vesz a rajta esett sérelmekért, s így visszaszerzi a családja és a falka megbecsülését. Így történt, hogy a Prérifarkas magányosan járőrözött a sivatagban és olyan párviadalokba bonyolódott a Gyalogkakukkal, amikben rendszeresen alulmaradt. A Gyalogkakukk számtalanszor próbált békejobbot nyújtani neki, de a düh, a kiközösítettség érzése és az önutálat olyan mélyen mardosta, hogy ezeket a jeleket már észre sem vette.

A karbantartó

VÉ a kedvenc helyén ábrándozott éppen, amikor befutott a vészjelzés a GO szektorból. Az éles hang váratlanul érte, egy pillanatra lebénult, mert hirtelen azt sem tudta, hol van. Aztán rájött, hogy ez a valóság és ő megint szolgálatban van. Felugrott, felkapta a legszükségesebb eszközöket tartalmazó karbantartási táskáját és bevetette magát a csőrendszerbe, ami az érintett szektorba vitte.

Megint az a fránya GO szektor, pedig azt hitte teljesen rendbe tette már azt a részt, s most megint gond van. A tegnapi ellenőrzéskor még minden jól működött ezért is engedélyezett magának egy kis időt a lazításra.

A helyszínre érkezve elkezdte a szokásos vizsgálatokat, hogy megállapítsa a baj forrását. Nem kellett sokat kutakodnia, mert sejtette merre találja. A változatosság kedvéért a szektor baloldalán akadozott a működés és a rendelkezésre álló eszközeivel nem is tudta orvosolni a helyzetet. Vissza kellett térnie a központba, hogy külső segítséget kérjen. Dühítette, hogy ebben a helyzetben másokra van utalva. A másnapi bevetésig alternatív megoldásokon törte a fejét.

’Mi lenne, ha súgna a Főnöknek? Ő el tudná intézni a dolgot.’ Elbizonytalanodott, hiszen már máskor is elmondta az ötleteit neki, de vagy nem hallotta meg, vagy nem fogadta meg a tanácsait. Ritkán kapott pozitív megerősítést, de ennek ellenére nem adta fel. VÉ úgy döntött megint tesz egy próbát, s másnap reggel tájékoztatta a Főnököt a helyzetről, megosztotta vele a javaslatát is.

A Főnöknek is tele volt már a hócipője a GO szektorral, így örült a reménysugárnak, ami véget vethet a szenvedésének. Kiadta az utasításokat és a nap folyamán elkezdett javulni a helyzet a szektor baloldalán. Az érkező pozitív hírek jó kedvre derítették és növelték a bizalmát VÉ javaslatai iránt. VÉ is boldog volt, bár nem szállt el magától, s szorosan együttműködött a külső támogatást nyújtó vállalkozóval. Tudta, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell helyeznie megelőzésre.

A történet egy Homo sapiens szervezetében játszódott, ahol VÉ (Valós Én vagyis az intuitív belső hang) igyekezett a Gerinc Oszlop szektorában fellépő működési zavart (becsípődést) megszűntetni külső erőforrás (masszőr) és a Főnök (a Homo Sapiens egoja) bevonásával.