A szél továbbra is
kitartóan fújt, de délutánra végre elvonultak a viharfelhők és a nap sugarai
bevilágítottak az ódon kastély toronyablakán. Az antik állótükör szétszórta a
fényét a használaton kívüli szobában, feltárva a legeldugottabb szegleteket is.
Az egyikben két játékbaba bújt össze, a másikban egy félfülű csacsi
árválkodott, a tölgyfa íróasztal előtti szőnyegen pedig pár kártyalap hevert szerteszét.
Az ajtó csikorogva nyílt ki és Kelda óvatosan dugta be a fejét a résen, majd a
kíváncsiságtól hajtva belépett. Effi szorosan a nyomában volt, bár gyakran
tekingetett a háta mögé, mert tilosban jártak. A bácsikájuk világosan közölte
velük, hogy csak a földszinti helyiségeket használhatják, máshol nem játszhatnak.
Ő viszont elutazott, a házvezetőnő pedig az épület másik végében a vacsorát
készítette, így kiváló lehetőség nyílt a felfedező útra.
Már majdnem becsukódott
az ajtó, amikor váratlanul hozzáért valami Kelda bokájához. Egy pillanatra
levegőt is elfelejtett venni, majd felsóhajtott, mert az elsuhanó árnyékban
felismerte Torkost, a cirmos kölyökmacskát. Finom falatok reményében osont utánuk
(pedig ebédnél már titokban kapott pár sült virsli darabot).
Sok kalandregényben
olvastak eldugott toronyszobákról, csigalépcsőkről, rekeszekről és persze az
elhunyt ősök bolyongó szellemeiről. Csalódottan néztek körbe a szinte teljesen üres
szobában, mert abban reménykedtek, hogy valami titkos kincsre lelnek vagy felfedeznek
egy rejtett átjárót. Torkos a félfülű csacsit megragadva felugrott az íróasztalra
és elkezdett vele játszani. Kicsit kajla volt még a mozgása, s a játék hevében
egyensúlyát vesztve, tehetlenül zuhant az íróasztal mögötti rozoga kinézetű
támlás székre. Keldáék a zuhanás okozta zajra lettek figyelmesek. A szék
darabjaira hullott szét, maga alá temetve a macskát. Ijedten szaladtak oda,
hogy kiszabadítsák. Ekkor pillantották meg a kb. 3 cm átmérőjű érmét a
szőnyegen.
Effi felkapta és a
blúzához dörzsölve kifényesítette, majd a nap felé tartotta, hogy mindketten jól
lássák. Az érme ezüst színű volt, széle recézetlen, az egyik oldalába egy nagy
L betűt, a másik oldalába pedig egy tölgyfa makkot véstek. Elkapta őket a kincskeresés
izgalma és áttúrták a szék darabjait. Az ülőpárnában még hat érmét találtak az
alapos kutatásnak köszönhetően. Ezután az íróasztalt vetették vizsgálat alá, de
nem találtak semmit. Közben Torkos élvezettel továbbcincálta a félfülű
szamarat. Egy újabb érme koppanására lettek figyelmesek, amikor leszakadt a
másik füle is. Az érme az antik állótükör lábához gurult. Ekkor tűnt fel nekik,
hogy maga a tükör legalább 20 cm vastag és a felső keretében 8 darab díszes
virágfaragás volt, amelyeknek belső átmérője megegyezett az érmékével.
Megszólalt a vacsorát
jelző gong, így fel kellett függeszteniük a kutatást. Kapkodva, szinte rágás
nélkül kanalazták be a kelkáposzta főzeléket, amit hétköznapi körülmények
között csak piszkáltak volna. Gondolataik a talált érmék körül forogtak, s alig
várták, hogy visszamehessenek a toronyszobába és lefekvésig fényt derítsenek a
titokra.
Szerencsére telihold
volt, ami jól megvilágította a helységet, így nem kellett elemlámpát
használniuk, ami lebuktathatta volna őket. A további keresés nem vezetett
eredményre, így felsorakoztatták az érméket a szőnyegen: A, D, E, G, I, L, N,
R.
Effi belepróbálta az A
betűs érmét az első virágba, majd a többit is behelyezte. Tökéletesen
illeszkedtek, de az ég világon semmi sem történt. Szerettek szókirakósat játszani,
így nem adták fel a próbálkozást: ALIG REND, LIGA REND, DAL INGER, DELI RANG.
Semmi. Hiába törték a fejüket, s későre is járt, így visszatértek a szobájukba.
Másnap délelőtt Kendra vette
fel a telefont a hallban. A nagybátyja hívta, hogy megváltozott a programja és hamarosan
hazaérkezik. Ébredése óta az érméken törte a fejét, amikor hirtelen beugrott a
megoldás. Effi éppen a szobájából lépett ki, amikor kézen ragadta és rohant
vele tovább a toronyszobába. Olyan izgatott volt, hogy nem tudott egy épkézláb
mondatot sem kinyögni. Csak fogta az érméket és az alábbi sorrendben
illesztette be a keretbe: REGINALD. Így hívták a nagybátyját. Lélegzet
visszafolytva várakoztak. Pár másodperc elteltével egy halk kattanás kíséretében
a tükör elvált a hátsó kerettől.
A tükör hátsó falába egy
mondatot véstek:
„Aki
barátot talál, kincset talál.”
Alatta egy régi,
megsárgult térkép volt, ami a kastélyt és a környező falvakat ábrázolta. 12 zászlót
számoltak meg rajta, s 12 kis névvel ellátott rekeszt találtak a régi tükör
hátsó keretében. Effi kíváncsian nyúlt az Elek feliratúba, amiben egy kb. 12
éves barnahajú, szemüveges fiú fényképét és egy 5 cm magas fából faragott
baglyot talált. Kendra a Di feliratúban egy 10 év körüli szőke, copfos kislány
képét találta valamint egy kék selyemszalag darabot. Izgatottan derítették fel
egymás után a farekeszek tartalmát. Találtak hímzett zsebkendőt, vadliba
tollat, rézgyűrűt, apró patkót, nyílhegyet, gombokat és még sok apróságot. A
8-as rekeszben a miniatűr gyalu mellett a 14 éves Jonatán temetési értesítőjére
leltek. Annyira lekötötte őket a kutatás, hogy az ebédre hívó gongot sem
hallották meg, csak az ajtó csukódására kapták fel fejüket. Reginald bácsikájuk
állt mögöttük. Hirtelen elöntötte őket a bűntudat, mert megszegték az
ígéretüket. Aztán észrevették a könnyeket szeretett nagybátyjuk szemében, s a
kitárt karjaiba szaladtak egy ölelésért.
A többi rekeszt már
együtt nézték végig, s örömmel hallgatták a tárgyakhoz kötődő régi történeteit.
12 gyerekkori lelki jó barát és egy-egy csak rájuk jellemző apró ajándék, ami a
hozzájuk kötődő emlékek felelevenítésére ösztönözte nagybátyjukat. Ebéd után
közösen láttak neki a barátok felkutatásának. Másnap Kendra és Effi egy-egy
színes lapokkal teli vastag füzetet kaptak ajándékba az alábbi felirattal:
„Kincsként
kell őrizni a szívünkben az emlékeket.”
Az írásom megjelent a Minerva Capitoliuma decemberi számában: Minerva Decemberi száma (lélek)
Itt pedig hozzájuthatsz a többi számhoz is: http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/
