2016. június 22.

Kakukk a fészekben

Elemi erővel támadt fel a szél és kezdett szakadni az eső. Flóra verejtékben úszva riadt fel a rémálmából és lelki szemei előtt megjelent a délután felfedezett madárfészek. Aggódva gondolt a lakóira.

Teca és Tódi, a feketerigó pár tavaly már sikeresen felnevelt egy fészekaljnyi csemetét a Kertben. Idén a szőlőlugas egyik rejtett zugát nézték ki és ott raktak fészket. Optimistán újból nekifutottak a családalapításnak. A barna, csattogó fogú fenevad jelenlétéhez hozzászoktak már. Előfordult, hogy sportot űztek a bosszantásából. Élelem után kutattak a gyepen, s gyakran csak az utolsó pillanatban emelkedtek a levegőbe, mielőtt a házőrző elérhette volna őket. A helyzet azonban megváltozott, amikor elkezdték repülni tanítani a négy fiókájukat. A kicsik kezdetben esetlenül egyensúlyoztak a lugas ágain, olykor hajszálon múlott, hogy nem zuhantak a földre. Ahogy teltek-múltak a napok egyre bátrabban távolodtak el a fészektől. Egyenként vettek repülő órát a szülőktől, hárman alkotva egy köteléket. Aztán egy szombat délután megtörtént a tragédia. Az egyik gyakorlatozásra felfigyelt a házőrző is és szokás szerint ugatva eredt a trió nyomába. Hiába igyekezett Teca és Tódi magára terelni a fenevad figyelmét, a kis fióka nem volt még elég gyors, nem tudott időben magasabbra szállni, így az eb fogai között lelte halálát. Egy hétre rá hasonló sorsra jutott egy másik testvére is. Csupán ketten érték meg a felnőttkort. Az élet ment tovább a maga útján a Kertben. Teca és Tódi újra nekifogott a családalapításnak. Készítettek egy másik fészket és változatlan szorgalommal gyűjtötték az élelmet a négy újabb fiókának. Mindenki tette a dolgát.

Flóra szeméből kiröppent az álom, s felkelt, hogy igyon egy pohár vizet. Ezután a kedvenc puha plédjével bevackolta magát a Kertre néző fotelba és várta a természet ébredését. Közben a világ dolgain töprengett. Alig múlt 30 éves mégis öregnek, kimerültnek és végtelenül szomorúnak érezte magát. Ugyan mi az ő vesztesége, a rigópár veszteségéhez képest? Valószínűleg az állatok nem agyalnak annyit, mint az emberek. Ők legalább együtt viselik az élet terheit, míg ő egyedül van. Megint. 5 hónap telt el az Ottóval történt szakítása óta, de még mindig nagyon sajnálta magát. A múlt évben egy céges partin kezdődött minden. Gyorsan megtalálták a közös hangot és rangidősként szívesen segített az újoncnak eligazodni az épület és a munkatársi kapcsolatok útvesztőjében. Egyre több szabadidős programot szerveztek, sokat nevettek és jól érezték magukat. 3 hónap együttjárás után Ottó hozzáköltözött, mert az albérletét felmondták. Ez akkor praktikus és logikus megoldásnak tűnt. Vajon másképp alakult volna a kapcsolatuk, ha akkor nemet mond? Ezt már sokszor végiggondolta, de nem lett okosabb. Szerelmes volt és boldognak érezte magát a férfival. Az év vége felé tűnt fel csak neki, hogy a határidős feladatokra hivatkozva egyre tovább maradt bent az irodában, a vidéki kiszállásokat is igénylő feladatai valamint a külföldi utak miatt szinte alig töltötték együtt a hétvégéket. Az együttléteik ellaposodtak, alig beszélgettek a munkahelyi témákat leszámítva, a közös programok alatt pedig lélekben mintha máshol járt volna a férfi. Flóra változtatni akart, mert fontos volt számára ez a kapcsolat, s egyre inkább fusztrálta a helyzet. Ottó azonban nem a várt módon reagált. Egyáltalán nem akart tenni azért, hogy a fennálló viszony megváltozzon. Majd nekitámadt, hogy ő vinni szeretné valamire, előrelépni a ranglétrán és ezért keményen kell dolgoznia, bizonyítania kell. Ezt Flóra igazán megértheti. Hát meg is értette, mégpedig a megismerkedésük egy éves évfordulóján. Ő egy saját készítésű fotóalbummal és vacsorával készült meglepni a férfit, ehelyett ő lepődött meg, amikor Ottó közölte, hogy elköltözik, mert másba szerelmes. Később derült ki, hogy egyik vidéki útján ismerte meg a nagy Őt, akivel azóta már családot is alapított. Ennél már csak a kolléganői sajnálkozó tekintetét volt rosszabb nap, mint nap elviselnie. Szerencsére pár héten belül elvonta a figyelmüket egy újabb bimbózó céges románc.

Arra ébredt, hogy a felkelő nap sugarai kellemesen melengetik az arcát. Kinyújtóztatta elgémberedett tagjait és végigtekintett a Kerten. A gyep fűszálain csillogott a harmat, a szőlőlugas leveleiről még csepegett a víz és a meggyfán piroslott már a gyümölcs. Hamarosan felbukkant Teca majd Tódi is, s fürgén elkezdték összeszedni a gilisztákat, akiket az éjszakai eső kényszerített a felszínre. A házőrzőtől nem kellett tartaniuk, mert az még édesded álmát aludta. Újra és újra visszatértek egy-egy adagért, hogy megtömhessék saját és fiókáik begyét.


Flóra elmosolyodott és miközben az ébredező Kertet figyelte, végtelen nyugalom és boldogság áradt szét benne. Újra szerethetőnek érezte magát, az önsajnálatát mintha elmosta volna az eső. Hálát adott a pillanatért, ami ráébresztette erre a pozitív érzelemre. A reggeli kávéját kortyolgatva érezte, ahogy életkedve visszatért és feltámadt benne a tettvágy. Nem számít, hogy mi történt, csak az, hogy érzi magát most. Levonta a tanulságokat, okult belőle. Úgy döntött, megint kezébe veszi az élete irányítását, s a rigópár példáját követve, újraépíti a ‘fészkét’, de valaki mással.

Az írásom az "Újrakezdés" témakörében jelent meg a Minerva Capitoliuma webes felületén, ahol más írásokat is találsz http://www.minervacapitoliuma.hu/ujrakezdes/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése