A hajából fűszálak lógtak ki és éppen a nadrágjára tapadt maradék
földet igyekezett lesöpörni a kezével. Sietett, nehogy észre vegyék. De
elkésett.
– Mit csináltál már megint? – kérdezte anyja halk hangon.
– Semmit. Tényleg semmit – válaszolta Robi lesütött szemmel.
Mit mondhatna? Azt, hogy Palival, a legerősebb osztálytársával
verekedett, aki a héten már harmadszor lökte fel és vette el az
uzsonnáját? Azt az uzsonnát, amit anyja olyan gondosan elcsomagolt
minden egyes nap? Nem értette miért olyan erőszakos Pali. Ő szívesen
megosztotta volna a szendvicsét vele, ha kérte volna. Pali azonban sosem
kért semmit az elmúlt hetekben, hanem csak elvette a dolgokat.
Legtöbbször ételt, de olykor rajzeszközöket vagy apróbb tárgyakat is,
amik megtetszettek neki. Arra mindig gondosan ügyelt, hogy felnőtt ne
legyen a közelben, amikor megkörnyékezte a kiszemelt áldozatát.
Az osztályban mindenki tudta, hogy Pali szülei viharos váláson vannak
túl. Biztosan nem lehetett számára könnyű a fennálló helyzet, ez
azonban nem adott okot arra, hogy a nála gyengébbeken vezesse le a
dühét. Nem ő az egyetlen, aki hasonló cipőben járt. Sőt, inkább Robi
esete volt ritka, mint a fehér holló. Az ő szülei még mindig együtt
éltek. Ez kész csoda volt, hiszen mindketten rengeteget dolgoztak, s
alig látták egymást hétköznap. Ez lenne a hosszú kapcsolat titka?
Persze, olykor ők is vitatkoztak, mert sok dologban nem értettek egyet.
Apa hangosan, nagy gesztusokkal kísérte a mondandóját, Anya pedig halkan
és higgadtan érvelt. Bár néha nála is elszakadt a cérna, s akkor
földhöz vágott egy-két tárgyat (bár ezek sosem képeztek nagy értéket).
Azonban sosem feküdtek le haraggal a szívükben. Robi szerette hallgatni
Apja dörmögő hangját és anyja gyöngyöző kacaját, amikor helyre állt a
béke.
Aznap, az éjszaka közepén, Robi izzadtságban úszva riadt fel. Álmában
megint koszos, szakadt ruhában tért haza. Apja korholta, hogy miért nem
vigyáz jobban a dolgaira, amikor annyit dolgoznak érte. Anyja a
védelmére kelt, s így a szülei egymásnak estek. A veszekedés végén pedig
már a válást emlegették. Ez volt az a pont, amikor Robi szeme
kipattant. Kellet egy kis idő, amíg magához tért, s rájött, hogy rémálom
volt az egész. Ivott az anyja által az éjjeli szekrényre készített
pohár vízből, hogy leöblítse a keserű ízt, ami a torkát kaparta. Ez
lenne a félelem íze? Nem akart vitát kiváltó tényező lenni. Semmiképpen.
Az ablakon beszűrődő utcai lámpa fénye a tavaly készült családi fotóra
esett, amin egymást átölelve, mosolyogva néztek a kamera lencséjébe. A
fotó a nagyszülők kertjében készült, egy családi összejövetelen. Eszébe
jutott, hogy milyen magányosnak és elhanyagoltnak érezte magát az ország
másik végében élő unokatestvére a szülei válása miatt. Szerette volna
felvidítani, így sokat labdáztak, fogócskáztak és társasjátékoztak azon a
délutánon. Az emlék hatására egy mentő ötlet körvonalai kezdtek
kibontakozni a fejében. Elhatározta, hogy reggel neki is fog a
megvalósításának. Mosollyal az arcán merült újra álomba.
Frissen és tettre készen ébredt. Gyorsan felöltözött és leszaladt a
konyhába, ahol anyja már elkezdte készíteni az uzsonnáját. Megkérte,
hogy kettő szendvicset kenjen neki. Anyja nem fogott gyanút, mert örült,
hogy végre rendesen kezd enni. Bátorságát összeszedte és az iskolába
érve első útja Palihoz vezetett.
– Egészségedre Pali! – mondta, s mosolyogva átnyújtotta neki az egyik szendvicsét. Pali megszólalni sem tudott a döbbenettől.
Így ment ez két héten át. Hol egy müzliszeletet vitt neki almával
vagy az anyja által sütött muffinból kínálta meg vagy a kiselejtezett
színes ceruzáit adta oda. Olykor focizni vagy biciklizni is hívta.
Többször is segítségét kérte a matematikai házi feladat elkészítéséhez,
mert tudta, hogy abban Pali nagyon jó. Ezt meg is mondta neki. Az első
két esetben elutasításba ütközött, de harmadszorra már hajlandó volt
segíteni neki. Eleinte igyekezett eljátszani a ’nagyfiút’, de aztán szép
lassan visszavett a flegma, lekezelő stílusából és egyre normálisabb
lett. Robi fejében végig unokatestvére képe lebegett, aki elmondta
milyen sokat jelentett neki az a végigjátszott délután, majd a baráti
kapcsolatuk ápolása a köztük lévő nagy távolság ellenére.
Robi számára nem volt könnyű elengedni az előítéleteit Palival
szemben, de nem akart többé koszos vagy szakadt ruhában hazamenni. Elege
volt a félelemből és a gyomorgörcsökből. Bízott benne, hogy
kezdeményezése sikerrel fog járni. Ő minden esetre napról – napra egyre
jobban érezte magát a bőrében. Pali azonban a hónap végén kimaradt a
suliból, mert anyjával másik városba költöztek. Sokan fellélegeztek az
osztályban. Az iskolában töltött utolsó napján kicsit esetlenül ugyan,
de Robitól mégis elkérte az elérhetőségeit. Felajánlotta, hogy szívesen
segít neki továbbra is a matekban. Így indult egy, a világgal haragban
álló srác felgyógyulása, ami egyben egy új barátság kezdetét is
jelentette.
Az írásom az "Elengedés" témakörében jelent meg a Minerva Capitoliuma webes felületén, ahol más írásokat is találsz: http://www.minervacapitoliuma.hu/elengedes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése