Juci a nagymamájától
örökölt öblös, kényelmes, tengerzöld kárpitú puha fotelében üldögélt egy
gőzölgő kávéscsészét tartva a kezében. A szeme boldogan csillogott, amikor végigpásztázta
a frissen festett falakat, az új ablakokat, függönyöket. 63 négyzetméter
mennyország. Végérvényesen és visszavonhatatlanul az övé volt a lakás. A saját
tulajdona, amiért keményen megdolgozott.
Hálás volt a sorsnak és
persze a barátnőjének, aki Robit, az ügyes kezű Mestert ajánlotta neki. A
sajtóban és a munkahelyén is sok rém hír keringett a szakemberek
megbízhatatlanságáról, a kiszolgáltatottságról. Robi két társával a megbeszélt
időben pontosan megjelent. Festés előtt gondosan lefedték a parkettát, a
csempét, az ablaküvegeket, a konyhabútort, hogy minél kevesebb takarítani való
legyen majd a végén. A nem tervezett apró javításokat, kéréseket is ügyesen,
gyakorlatiasan megoldották. A munkával egy nappal a kitűzött határidő előtt
végeztek, mert reggeltől késő estig rövid szünetek beiktatásával keményen
dolgoztak. A költségek csak kicsit haladták meg a tervezettet a közben
felmerült változtatások miatt, de erre Juci számított is.
A lakásavatón sokan
dicsérték a dizájnt és a minőségi kivitelezést, így az érdeklődőkkel örömmel
megosztotta a Mester elérhetőségeit.
10 év múlva, amikor egy
kertes házról szőtt álma testet öltött, nem töprengett sokat, hanem újra a
Mestert hívta a felújításhoz. Robi azóta felkapott szakember lett, sokat
dolgozott külföldön is, így az időpont egyeztetés nehezen ment. A szerencse
azonban Juci mellé szegődött, mert sikerült másnapra összehozni a találkozót,
ahol megbeszélték a feladatokat, munkadíjat és a kezdés várható időpontját. Boldogan
újságolta a hírt a szeretteinek, ismerőseinek, akik vagy vele együtt örültek,
vagy negatív tapasztalataikkal szórakoztatták.
Nem fogott gyanut, amikor
egy állítólagos külföldi megbízás miatt egy hetes csúszással fogtak neki a
felújításnak. Ez érzékenyen érintette Juci éves szabadságával kapcsolatos
terveit, de igyekezett a végcélra koncentrálni. Örömmel látta, hogy a
korábbihoz hasonló gondossággal fedi le a Mester a padlót és a bent lévő pár
bútort. Aztán meglepve tapasztalta, hogy Robi nem dolgozta végig a napokat. A
zűrös, gondokkal teli magánéletére hivatkozva általában ebédidőben elment és
már nem is jött vissza. Ez a hozzáállás a két emberére is jellemző volt.
Előfordult, hogy meg sem jelentek és a Mester egyedül dolgozott. Lassan haladt
a felújítás, szabad szemmel szinte láthatatlan volt bármi előrelépés az egymást
követő napokon. Juci tartott tőle, hogy nem férnek bele a kitűzött határidőbe.
Ezt többször meg is említette a Mesternek, aki ilyenkor mindig megnyugtatta.
Azonban hiába volt az időjárás-felelős tekintettel a helyzetre és a kis kertes
ház tájékára nem terelt esőfelhőket, a munka nem készült el csak két hetes
csúszással. Ez okozott némi kényelmetlenséget és nem várt kiadást Juci
életében, mivel a régi lakását már eladta, s az átmeneti időszakot albérletben
vészelte át, amit most meg kellett hosszabbítania. Tiszta szerencse volt, hogy
az új bérlő csak egy hónap múlva költözött a helyére. Az is meglepetésként
érte, hogy elszámoláskor a Mester egy magasabb óradíjat említett, mint amiben
megállapodtak. Ezt nem hagyta annyiban, így a költségei a korábbihoz hasonlóan csak
a tervezett mértékben lépték túl a kereteit.
A beköltözése utáni első
este Juci kiült az ajándékba kapott kerti foteljába a kis teraszra. A
kristálypoharából vörösbort kortyolgatva végignézett az új birodalmán és átgondolta
a felújítás során szerzett tapasztalatait. Sokat tanult belőle és egy dologban
biztos volt, a jövőben új Mester után kell majd néznie. Aztán nevetésben tört
ki, mert eszébe jutott egy keleti bölcsesség:
„Amikor
a tanítvány készen áll – a Mester megjelenik.”
Az írásom megjelent a Minerva Capitoliuma szeptemberi számában: Minerva 2015 Szeptember
Itt pedig hozzájuthatsz a többi számhoz is: http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése