Kedves, ez az első szó, ami az
eszébe jutott, amikor felébredt. Óvatosan a jobb oldalára gördült, és lassan
függőlegesbe tornázta magát. Az ágy szélén csukott szemmel üldögélve várta,
hogy enyhüljön a szédülése, ami mostanában gyakran rátört. A jövő-menő
frontokat okolta érte, mert az egyszerűbb volt, mint elfogadni, hogy idegileg
kimerült. A nyitott ablakon beáramló balzsamos levegő felfrissítette, lábait
becsúsztatta a tearózsaszín plüss mamuszába, ami puhán ölelte körül a lábfejét
és az éjjeli szekrénybe kapaszkodva felkelt. Elmosolyodott, mert eszébe jutott,
hogy barátnője szerint ez egyáltalán nem trendi viselet. A két karját kitárta
az ég felé és nagyot nyújtózkodott. Végzett pár vállkörzést, megmasszírozta a
nyakizmait, ami után sokkal jobban érezte magát. A konyhába érve feltette a
vizet forrni a reggeli kávéjához, s közben visszament a szobába, ahol a
FÜZET-ét hagyta. Igen, FÜZET, csupa NAGY betűvel. Három hónapja, egy keddi nap
kapta a Kedvesétől, akivel azóta csak Skype-on tudták tartani a kapcsolatot.
Heti egyszer 30 perc (1800 másodperc), ennyi jutott nekik. Nagyon kevés. Jól be
kellett osztaniuk a rendelkezésükre álló időt. Ebből a célból kapta a FÜZET-et.
Azóta ebben jegyzi fel naponta a gondolatait, örömeit, a pillanatokat, amiért
oly hálás, s nem titkolja el a félelmeit, kétségeit sem a lapokon. Elkészítette
a kávéját és a búzavirágos bögréjéből kortyolgatva, a reggeli napsütésben
fellapozta, hogy átnézze az elmúlt hét bejegyzéseit. Kedd volt. A Kedvese várt
rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése