2016. április 14.

Amikor a múltad utolér

Gloria élelmiszerekkel megrakott szatyrokkal egyensúlyozva lépett be a földszinti lakásába, s rögtön feltűnt neki a szokatlan csend és nyugalom. A rádió, amit mindig bekapcsolva hagyott, ha elment otthonról, nem szólt. Elfelejtette volna beállítani az időzítőt? Nem, az nem lehet. Ahogy beljebb lépett az előszobába észrevette, hogy Happy, a nagybátyjától megörökölt idős tacskókeverék kinyúlva, mozdulatlanul hevert a konyha kövezetén. Hirtelen összeszorult a gyomra, s pánik fogta el. A szatyrokat ledobta a kövezetre, s odarohant hozzá. Nem, nem veszítheti el a hűséges ebet is, hiszen a nagybátyját is csak egy hónapja temette el. Megnyugodva tapasztalta, hogy Happy mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt, vagyis életben volt. Éppen a telefonjáért nyúlt, hogy értesítse az állatorvost, amikor észrevette, hogy a kertre néző teraszajtó résnyire nyitva van. Hirtelen azt sem tudta, hogy mit tegyen. Végül kivette a legnagyobb kést a fiókból és úgy indult a nappali felé. A szobában nagy felfordulás fogadta, a betörők láthatóan alapos munkát végeztek. Hasonló látvány tárult elé a hálószobájában is, még a matracot is kivették az ágyból. Remegő kézzel tárcsázta először a rendőrség számát, majd az állatorvosét.

A betörés után egy héttel Happy újra a régi volt, az altató szerencsére gyorsan kiürült a szervezetéből, s visszatért a jó kedélye. A rendőrség nem sok jóval bíztatta Gloriát, mert nem találtak használható ujjlenyomatokat vagy bármilyen nyomot, ami a gazfickók személyazonosságára utalt volna. Csak pár tárgyat vittek el, aminek inkább érzelmi értéke volt, mint anyagi. Saját maga megnyugtatására felvette a kapcsolatot egy megbízható biztonságtechnikai céggel, akik már felmérték a lakását, de csak két hetes határidővel tudták elvállalni a munkát. Ennek nem örült, mert az eset óta nem túl nyugodt szívvel hagyta magára Happy-t. Szomszédja, a technikai guru Sam, javasolt egy átmeneti megoldást. Kölcsönadott egy mozgásérzékelővel ellátott kis kamerát, amit a kritikus pontra, a kert kapcsolattal ellátott teraszajtóra állítottak be.

Kutyasétáltatás közben érte a bentlakásos idősotthon vezetőjének hívása, aki értesítette, hogy még találtak egy Gloria nevével felcímkézett, lezárt cipős dobozt elrejtve, amikor kiürítették a nagybátyja szobáját. Érdeklődött, hogy személyesen kívánja-e átvenni vagy futárszolgálattal juttassák el hozzá. Az utóbbi mellett döntött, s a munkahelyére kérte a kiszállítást.

Két nap múlva meg is érkezett a csomag. Furdalta az oldalát a kíváncsiság, de elég zűrös napja volt, így csak egy pillantást vetett a doboz tartalmára. Tele volt régi levelekkel és képeslapokkal. Egy régi, ibolyakék színű vastag boríték felkeltette a figyelmét, így azt a táskájába tette, hogy majd a buszon hazafelé beleolvas. Ez azonban a csúcsforgalom miatt csak terv maradt. Valami lehetett a levegőben, mert Happy is szokatlanul izgatott volt aznap, így hazaérkezése után csak ledobta a konyhaasztalra a dobozt, s már indultak is a szokásos laza sétára. Utólag visszagondolva, inkább tempós gyaloglás volt a macskák és rigók kitartó üldözésével fűszerezve. Ennek köszönhetően Gloria még akkor is szaporán vette a levegőt, amikor beléptek a lakásba.

Happy ahelyett, hogy a vizes táljához rohant volna, ugatva a nappali felé vette az irányt. A teraszajtót elbarikádozó fotelt valaki arrébb tolta, s az ablak is résnyire nyitva volt. Gloria teljesen belesápadt az élménybe. Alaposan körülnézett, de első látásra semmi sem hiányzott. Megint értesítette a rendőrséget. Várakozás közben vizet forralt a gyógynövény teájához, amivel az idegeit szándékozott megnyugtatni, s ekkor a konyhaasztalra tévedt a tekintete, ahol a doboznak kellett volna lennie. Nem volt ott. Vett pár mély lélegzetet, hogy megnyugtassa magát és újra átgondolta a hazaérkezését. Semmi kétség, a dobozt oda tette le. Ezt az információt a kiérkező rendőrrel is megosztotta, s csak a távozása után jutott eszébe a mozgásérzékelő kamera. Nem mert hozzányúlni, nehogy elrontson valamit. Gyorsan megcsörgette Sam mobilját, aki épp befejezte a délutáni műszakját, s rögtön hazafelé vette az irányt. A memóriakártyáról letöltötték a felvételeket, amin látható volt a behatoló, aki sötétszínű overált és a szemére húzott baseball sapkát viselt, így az arca sajnos nem volt jól látható.

Gloria másnap bevitte a rendőrőrsre a képeket, s tájékoztatta a felelős nyomozót a részletekről, bízott benne, hogy a szakértők több információt ki tudnak nyerni a digitális képből, mint ő és Sam. Két nappal később hívta Patterson nyomozó, hogy a fotóknak hála sikerült kézre keríteniük a tettest. Kiderült, hogy a körzetben az elektromos hálózat felújítása zajlott, s a villamos művek egyenruháját viselve jutott be a tettes feltűnés nélkül az épületbe. Piti kis bűnöző volt, akit felbéreltek a munkára. Nem kellett sokáig faggatni, hamar feldobta az ivócimboráját, s egyben megbízóját Joseph Tillman-t, aki a bentlakásos idősotthon egyik korábbi dolgozója volt. Elmondása szerint egy aranybányának a tulajdonjogáról szóló papírt keresett, amit neki ígért Gloria nagybátyja. Sajnos a cipős doboz tartalma nem került elő, mert az elfogása előtt megsemmisítette azt.

Nagy kő esett le Gloria szívéről a hír hallatára, bár fogalma sem volt mi köze lehetett nagybátyjának egy aranybányához. Az igaz, hogy katonaként sok helyen szolgált és szívesen mesélt a kalandjairól, amiket mindig kiszínezve, szórakoztató módon adott elő. Valószínűleg ez is egy volt a sok kitalált története közül.


A pénztárcája után kotorászott éppen, amikor a táskájának az egyik oldalzsebében a kezébe akadt a régi, ibolyakék boríték, amit még a doboz megérkezésekor vett ki belőle. Teljesen megfeledkezett róla a betörés okozta izgalmak közepette. A konyhapultnak támaszkodva, remegő kézzel nyitotta ki. Nem egy szerelmes levelet és nem is egy aranybánya tulajdoni lapját tartotta kezében, hanem egy régi katonai jelentést, amely tételesen felsorolja Joseph Tillman és két társa által elkövetett kihágásokat, amelyekkel ártatlan civilek életét is kioltották. Nem csoda, hogy ezt az iratot mindenáron meg akarta szerezni. Miként került ez a nagybátyja tulajdonába? Ki tudja. A dokumentumot átadta Patterson nyomozónak. Megnyugvással töltötte el, hogy ha megkésve is, de nagybátyjának végül mégis sikerült igazságot szolgáltatnia, s a bűnösök elnyerték méltó büntetésüket.

Az írásom megjelent a Minerva Capitoliuma  áprilisi számában. Itt pedig hozzájuthatsz a többi számhoz is: http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése