Iskolakezdés. Ha meghallod ezt a
szót, akkor talán összeugrik a gyomrod a stressztől, eszedbe jut a fájós lábad
vagy a megtépázott idegeid, amit különböző módszerekkel igyekszel megnyugtatni.
Nekem a tejbegríz jutott róla eszembe. Azt most tanulom, hogy bízzak bátrabban
a megérzéseimben és cselekedjek aszerint. Kiváló terepet biztosíthatna a
gyakorlásra a konyha, ahol nyugodtan el lehet térni a recept által írtaktól.
Visszajelzések alapján ízletesen főzök, azonban nem igazán vagyok egy
konyhatündér. Szeretem az egyszerű és könnyen elkészíthető ételeket, amik a mai
trendek alapján gyakran nem az egészséges kategóriába sorolhatóak (pl. vadas
zsemlegombóccal, paprikás krumpli). Így roppant hálás vagyok, ha valaki más
kitalálja ezeknek a diétás / testkontrollos / paleós stb. verzióját, amit
megkóstolhatok és eldönthetem, hogy elkészítem-e. Annyi más dolog van, ami
érdekel, hogy a főzésre szánt időt igyekszem minimalizálni (igen, kuktát is
szoktam használni). Minden elismerésem neked, ha ezt választottad hivatásodnak
vagy hobbidnak és örömödet leled benne. A környezeted biztosan hálás neked a
finomságokért, amit feltálalsz.
Két olyan ételre emlékszem az
iskolai menzás időszakomból, amiknek ízeit nem sikerült azóta sem reprodukálnom.
Az egyik a tejbegríz, amibe én mindig belekevertem a cukros kakaót és úgy
ettem. Ennél egyszerűbb étel talán alig akad, hiszen csak tej, búzadara és némi
cukor kell hozzá. Igen, de milyen arányban? Mennyi darát tegyek a tejbe, hogy
ne legyen túl sűrű vagy túl folyós? Hát igen, ilyenkor jól jön az intuíció
(vagy a rutin). Nekem mindig túl sűrűre sikeredik, hiába teszek bele kevesebb
darát, megdagad a végére és eltűnik az általam vágyott híg állag. A szilárd
tejbegríz pedig nem az igazi, hiába olvad meg a tetején a kakaós cukor.
A másik étel a grízes tészta.
Ezzel én nem is próbálkozom, mert már a dara pirításánál elveszíteném a
türelmem. Emlékszem, Anyukám mindent megtett, hogy elérje a kívánt íz hatást,
de nem sikerült. A tésztán a pirított dara „száraz” maradt, s sosem ragacsos,
amitől összetapadt volna a tészta. Így szerettem, mert így szoktam meg. Azóta
párszor a nosztalgia kedvéért megkóstoltam étteremben is, ahol az a bizonyos
ragacs állag megvolt, azonban az íze már nem volt az igazi. Elmúlt a varázs.
Melyek a te emlékezetes, utánozhatatlan étel kedvenceid az
iskolai menzáról?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése