2015. augusztus 27.

MAGvas gondolatok, VIRÁGos jókedvvel fűszerezve


Mint minden héten most is elhatározom, hogy rendet rakok a lakásban. Stratégiám is van persze: kiválasztok egy kritikus területet és annak látok neki. A motivációm fenntartása érdekében fontos, hogy ez egy jól körülhatárolt helyszín legyen. Pl. egy szekrény, pár polc vagy fiók. Így ha lassan is, de haladok. Mindig elhatározom, hogy gyors leszek, nem merengek el egy-egy tétel felett, de ezt nem sikerül mindig betartanom. Nem volt ez másképp legutóbb sem, amikor az egyik konyhaszekrényem került sorra.


Kezdetben gyorsan teljesíthető feladatnak tűnt, hiszen főleg tárolódobozok, üres üvegek, régi újságok átvizsgálása várt rám. Természetesen pár cikket ki kellett tépnem belőlük mielőtt a szelektív szemét közé tettem, mert a tartalmát még hasznosnak ítéltem meg (pl. folt eltávolítási praktikák, befőzési tippek, receptek stb.). Aztán egy fiók mélyéről előkerült pár virágmagot tartalmazó vetőmagos tasak. Mit összekerestem őket annak idején! Vajon kicsíráznának még, ha elültetném és locsolnám őket?


Gondolkodtál már azon, milyen külső és belső feltételeknek kell teljesülnie, hogy kicsírázzon egy mag? 

Lássuk mit ír a szakirodalom:


Belső: csírázóképes legyen még vagy már; ne legyen csírázásgátló anyaggal átitatva

Külső: nedvesség, oxigén, fény, hőmérséklet


Ne ess kétségbe, nem kezdek el biológia órát tartani, csak párhuzamot vélek felfedezni (agrármérnök az alapvégzettségem) a mag kicsírázása és a bennünk rejlő tehetség kibontakoztatása között. Mindannyiunkban sok felfedezésre váró tulajdonság, erősség vagyis mag van. Vajon milyen külső és belső feltételeknek kell teljesülnie, hogy ezek mások számára is láthatóvá váljanak?


Belső feltételek:

Mik az erősségeid? Vannak olyan tulajdonságaid / képességeid, amikről csak Te tudsz, de a környezeted előtt rejtve vannak? Az is lehet, hogy olyan képességekkel is rendelkezel, aminek nem is vagy tudatában illetve meglétük annyira természetes, mint a levegővétel, pedig esetleg mások bármit megadnának, hogy azt a képességet / tulajdonságot birtokolják.

Tegyük fel, hogy felfedezel magadban egy ilyen „magot”, ami a tudatos odafigyelésednek köszönhetően kész a kicsírázásra. Hagyod elindulni a folyamatot, táplálod vagy „csírázásgátló anyaggal” átitatod? Mi lehet ilyen „anyag”? Pl. Kishitűség, önbizalomhiány, halogatás, döntésképtelenség, a pozitív hozzáállás hiánya stb.


Külső feltételek:

Ez esetünkben lehet többek között érzelmi támogatás (pl. bátorítás, pozitív megerősítés, elfogadás, nyitottság), szellemi partnerség, példamutatás (tapasztalatok átadása, sikerek megosztása), anyagi erőforrás biztosítása és még hosszan lehetne folytatni.

Azt hiszem, hiába adott minden támogató külső feltétel, ha Te belsőleg nem állsz készen a „csírázásra”. Legyünk optimisták és nézzünk egy olyan helyzetet, amikor a belső feltételek ideálisak, vagyis magabiztosak, kíváncsiak, bátrak vagyunk és belevágunk az adott képességünk kipróbálásába / megtapasztalásába vagy egy vágyunk megvalósításába, ami új képességeink felfedezéséhez vezethet.


MAG = RAJZOLÁS révén is alkotni, kifejezni a gondolataimat

Helyszín: általános iskolai rajzóra. Mint oly sokan, én is küzdöttem az elemekkel és az „alkotásaim” nem igen tükrözték vissza a valóságot. Sóvárogva figyeltem a tehetségesebb osztálytársaimat, hátha sikerül ellesnem a titkot és én is olyan szépen fogok rajzolni, mint ők. Akkoriban még nagy divat volt az emlékkönyv és nagyon örültem, ha ők rajzoltak valamit nekem. Sajnos nem volt sikerélményem, s elkönyveltem, hogy ehhez nincs tehetségem, így lemondtam a további próbálkozásokról. (Beburkoltam ezt a magot „csírázásgátló” anyaggal azaz „te erre úgysem vagy képes, fogadd el”.)


CSÍRÁZÁS – egy vágy valóra váltása

Jó 20 év telt el, s megjelentek a jobb-agyféltekés rajztanfolyamokról szóló hirdetések. Ekkor ráeszméltem, hogy a bennem lévő mag MÉG életképes. A belső feltételek adottak, hogy csírázásnak induljon ez a tehetségem is. Megteremtettem az anyagi és időbeli feltételeit egy tanfolyam elvégzésének, s a mag csírázásnak indult, majd megjelentek az első levelek / rajzok is J.


VIRÁGZÁS – a tehetség kibontakoztatása

A képességemet felfedeztem, s elkezdtem fejleszteni. Ahhoz, hogy a virágok is megjelenjenek, illetve készség szintre emelkedjen a rajzolási technikám, ahhoz gyakorolnom kell a tanultakat. Itt vannak lemaradásaim, de ez már csak a belső feltételeken, vagyis RAJTAM múlik. Tudom, hogy egyszer elkészítem a kutyámról, Rusty-ról is a rajzokat (hosszú és rövidszőrrel egyaránt J).


TERMÉS - az öröm megosztása

Egy másik magot is régóta dédelgetek magamban, locsolgatom, nevelgetem és eredménye egy tempósan bokrosodó növény lett. Van, amelyik száron már virágok vannak, s van, amelyiken már megjelent a termés is. Ezek közül egyet éppen virtuálisan a „kezedben” tartasz. Örömet okozott megírnom, örömmel tölt el, hogy megjelent és időt szánsz az elolvasására.


Kérlek, gondold át az olvasottakat és kutass magadban a magok után. Nézd meg, hogy csírázóképesek-e még a meglévők. Válassz ki egyet közülük és biztosítsd a csírázáshoz szükséges belső feltételeket. Tudd, hogy minden adottságod megvan a tehetséged kibontakoztatásához. Ha ez megvan, akkor a külső feltételek úgyis rendelkezésre fognak állni, amikor szükséged lesz rájuk. Légy éber és érezd jól magad, miközben öntözöd a palántáidat!

Az írásom megjelent a Minerva Capitoliuma  júniusi számában:   http://www.hosnok.hu/minerva/minerva2015junius.pdf 
Itt pedig hozzájuthatsz a többi számhoz is: http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése